Cikk #1 - Miért?

Sziasztok!
Először is szerintem az egész blog nevében egy kisebb-nagyobb bocsánatkéréssel tartozunk nektek, amiért mindenki így eltűnt. Ennek számtalan oka van, de a legfőbb szerintem az, hogy közeledik a félév. Nem is ezért jöttem most, csak már eléggé kiakadtam és nem, most nem azért, mert úgy rendeltek, hogy szünetelek, ez mellékes.
Bele is vágok a mondandómba. Most először írok egy 'cikk' szerűséget, lehet nem is számít annak, ez is mindegy. És elnézést kérek a kirohanásomért, csak úgy éreztem ezt muszáj leírnom, vagy értelmet keresni a dolognak, mert számomra még mindig érthetetlen.
Kezdjük azzal, hogy önkárosítás. Gondolom elég sok embernek ismerős ez a szó, de a gyengébbek kedvéért leírom, hogy mit is foglal magába: Az önkárosítás az, mikor valaki több okból kifolyólag (az okokra is rátérek majd) kárt tesz magában, itt a leggyakoribb tevékenység a vagdosás. Több kamasz, illetve tinédzser (12,13-18 év közöttieket értem itt) vagdossa magát, vagy azért, mert nincs megelégedve magával, vagy azért, mert egyedül érzi magát. De lehet több oka is, viszont ezekre most bővebben kitérek.
Szóvá teszem, hogy azért írom ezt a cikket, mert saját baráti körömben, illetve osztályközösségben tapasztaltam ezeket, de nem magamon.
Kérdés: A többség miért csinálja ezt?
Nos. Vannak akik csak azért csinálják, mert ez menő. Tudjátok, swag, yolo, meg minden ilyesmi.
Vannak, akiknek gondjaik vannak. Gondjaik? Haha. Vicces, mert néhányan nem tudják mi az igazi probléma, egy fiatal életében. Kezdjük ott, hogy aki kamaszkorban van, annak rengeteg problémája van. Itt is rossz szót használtam, szimplán kamasz, ezek nem problémák, minden ember túlesik rajtuk. De nem mindegy hogy kezelik.
Van egy barátnőm, aki vagdossa magát. Igen, és mi az 'oka' rá? Idézem, 'A szüleim folyamatosan veszekednek velem, az osztálytársaim meg csesztetnek. Ez elég ok arra, hogy ezt csináljam.' Most úgy őszintén, az előbb említettem, hogy ezek mindennapos kamaszproblémák.
-Veszekszel a szüleiddel?
Abban a korban vagy/én is abban vagyok, és nem mondom, hogy én nem vagyok egy normális kamasz. Én is ugyan úgy viselkedek mint minden más tinédzser, csupán annyi a különbség, hogy gondolkodok, mielőtt cselekszem/, amikor -azt hiszed-, hogy mindenki ellened van. Az egész univerzum ellened állt, és senki sem ad neked igazat. Ez nem így van, Te taszítasz el mindenkit magadtól. Arra szeretnék kitérni, hogy az, hogy veszekszel a szüleiddel nem ok arra, hogy kárt tegyél magadban, akármilyen formában, mert ez általában normális. Ne magadon vezesd le a mérgedet, ne is máson, hanem találj ki egy módszert erre.
-'Csesztetnek' az osztálytársaid?
Egy: Ha a külsőd miatt csesztetnek, kicsit teltebb vagy, vagy esetleg túl sovány, nincs pénzed a legújabb cuccokra, vagy épp fordítva. Mindenki azt szeretné, akinek nem adatott meg, hogy megtehesse azt, hogy ne foglalkozzon ilyenekkel. Nagyra becsülöm azokat az embereket, akik ezeken áttudnak nézni, és nem érdeklik Őket a folytonos utálkozás, mindig is ilyen szerettem volna lenni. De semmiképp se fordulj drasztikus módszerekhez!
Ducibb vagy, mint mások? Emiatt kiközösítenek? Mi van akkor? Próbáld meg magasról leszarni őket! Ha nem megy, akkor se kezdj el fogyókúrázni, mert ha tizenéves vagy, akkor az még cikibb, ha fogyókúrázol. A legfontosabb az, hogy Te elégedj meg magaddal! Nem éri meg az osztálytársaid miatt MAGADBAN kárt tenni, más a belső és a külső fájdalom. Ettől se neked nem lesz jobb, és ők se fogják abbahagyni, egyszer majd pont elvágsz egy ért a csuklódon, és akkor már nincs értelme sajnálkozni, meg gondolkodni, hogy miért is csináltad. Egyszerűen NEM ÉRI MEG.
És ezek még nem is olyan fontos dolgok, de tényleg, akik saját magukon tapasztalták ezt, kárt tettek magukban, végiggondolták, hogy mi lehet a vége? Vagy ugorjunk az elejére, ezek tényleg okok arra, hogy ilyet tegyél? Megértem, mert mindenkinek lehetnek gondjai, problémái. De érdemes gondolkodni, mielőtt cselekszel, mert ha csak cselekszel és utólag gondolkodsz az senkinek sem lesz jó.
Először gondolkodj el azon, hogy van, akinek nincs mit ennie. Ez ok arra, hogy kárt tegyen magában? Lenne értelme? Nem, mert attól még éhezni fog. (sajnálatos módon.)
Van olyan, akinek nincsenek szülei. Elvesztette őket, de ismerte, tehát nem a születése után két nappal történt valami. Ez ok arra, hogy kárt tegyen magában? Nem, mert attól még mindig ugyan az lesz a helyzet, és csak neki lesz rosszabb.
Véleményem szerint SEMMI SEM OK ARRA, HOGY KÁRT TEGYÉL MAGADBAN. Ki tudna felsorolni egy értelmes indokot? Olyan okot, ami ha megvágja magát, vagy bármi más, akkor a környezete megváltozik? És minden jó lesz? Talán egy kis ideig jobb lesz, de utána minden ugyan olyanná válik mint addig volt, és akkor megint kárt teszel magadban? Miért? Mert ez menő? Mert ezen vezeted le a mérgedet? Vagy csak azért, hogy végre valaki észrevegye a fájdalmadat? Ne ezzel hívd fel magadra a figyelmet!

Mondhatjátok, hogy nincs igazam. Mondhatjátok, hogy leszarjátok. Nyomhattok a bejegyzés végén nem tetszik' pipát. Gondoltam felhívom a figyelmeteket ezekre, felteszem nem sok ember gondolkodott el ezeken a dolgokon. És tényleg bocsánat, hogy 'a nyugalom megzavarására alkalmas' dolgokat írtam itt le, de tényleg, manapság elég sok ember -ember? Egy felnőtt ember soha nem tenne ilyet. De manapság sok tizenéves csinálja ezt, mind oktalanul. Nem fogok én itt mozgalmat indítani, nem lesz rendszeres az ilyen kirohanás, csak ha valaki elolvasta, akkor boldoggá tenne, ha egy kicsit át is gondolná.
Vivian.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése