Bemutatkozás

Drága Olvasók!

 Nos, úgy látszik én vagyok az utolsó, aki bemutatkozik. Cherył S. vagyok és én a két lánnyal ellentétben én inkább a szerkesztésben fogok megmutatkozni. Nem olyan rég kezdtem és még nem is vagyok profi, de próbálkozni mindenkinek ér. Igazából még nem nagyon hallhattatok felőlem, mivel februárban kezdem neki a blogolásba és a szerkesztésbe. Én is kezdőként kezdtem, de a sok próbálgatás rengeteget segített.
 Hát akkor magamról néhány szó, de mivel nem voltam az ilyesmiben sosem jó, így akit nem érdekel annyira az görgessen lejjebb egy bekezdésnyit. Szóval a blogger nevem  tudják, így egy pont kipipálva. 15 és fél éves álmodozó és őrült lány vagyok teli élettel vagy nem, mikor milyen a hangulatom. Imádok utazgatni, fényképezni, könyvet olvasni, de nem kötelezőt, zenét hallgatni és a közeli barátaimmal hülyülni egy kicsit. Állítólag van eszem, de nem mindig használom ki, így születnek meg a drasztikus döntéseim. Mostanában oda vagyok a lila színért, ami a munkáimon is meglátszódhat. Szeretek inkább távolabb nézni és úgy átgondolni dolgokat, de ez nem mindig sikerül. Szóval összegezve egy átlagos tini lennék.
 A munkáim bemutatása nem lesz ennyire borzalmas, mint saját magam elemzése. Akkor néhány szó, ha manapság annyira szeretem magamat szavakban kifejezni:


Nem régiben készült, egyéb komment: -

Az egyik blogomra készítettem, először csak unalom fejlécnek indult: Link

Nem szokáson rózsaszín fejléceket készíteni, de ez kivételesen jó lett.
A gif direkt halvány, mivel a rózsa háttere sötét volt.

Szintén az egyik blogomra csináltam: Link

-

-

-

Versenyre készült.






Hát ennyi lettem volna. Bármilyen kérdéssel vagy egyéb dologgal kapcsolatban ezen az e-mail címen tudtok megtalálni: shinecheryl98@gmail.com
Szép estét és további kellemes nyarat!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése